Szerelem Utolsó Vérig…

Az én történetem, már jó régen elkezdődött, talán már magam sem tudom mikor és hol.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy boszorkány vagyok, de mugli szülők gyermeke, egy sárvérű. Sajnos a varázsló világban a sárvérűeket, még ma is megvetik, felkapaszkodott söpredéknek tartják. Az én kálváriám is pont emiatt kezdődött, sokat kellett szenvednem, és sokat kellett tűrnöm, de ahogy mindenki életébe úgy az enyémbe is eljött a fordulópont. Sosem gondoltam volna hogy pont Ő általa, lesz jobb, könnyebb az életem.

A nevem: Mary Elisabeth Denem, a hajdani nevem: Mary Elisabeth Foley volt de ez már nem számít. Most van családom és új életem. Sokan elítélnének egy hajdani döntésem miatt és kevesen is csinálnák utánam, de akkor gyerek fejjel ezt tartottam az egyetlen lehetőségnek hogy kikerüljek az elnyomás alól, sohasem bántam meg. De talán úgy lenne igazságos ha a történethez azt is hozzá tenném hogy ki is valójában a férjem. A neve Tom Rowle Denem volt, most Voldemortként ismerik, és rettegnek tőle. Én azon kevesek egyike vagyok akiket a bizalmába engedett, ezáltal megismerhettem a másik, rejtett énjét, aki képes szeretni…

Most elmesélem eme különös, szenvedéllyel teli kapcsolatot, egészen a kezdetektől.

1; Fejezet: A Rém”álom”

Hajnalodott, az első napsugarak már megjelentek a horizonton. Lassan ébredeztem, kinyitottam a szemem, körülnéztem de csak a megszokott dolgokat láttam. Felsóhajtottam, olyan szépet álmodtam. Egy nagy virágos réten sétáltam, és a távolban feltűnt egy ház ahhoz igyekeztem. A szüleim háza, az én otthonom volt. Egyre közelebb értem már láttam a szüleim boldog arcát is, de mire odaértem volna, felébredtem. Felálltam, és a tükörhöz sétáltam. Egy gyönyörű fiatal lány nézett vissza a tükörből. Habár még csak 16 múltam, az arcomon fáradtság tükröződött és a szemeimben látszott a félelem. Tudtam hogy az álmom már sosem lesz valóság, sohasem! Fél éve raboskodtam ebben a palotában, nyomorúságos fél éve, mert bizony borzalmas dolgok történtek velem. Karácsony volt, otthon töltöttem a szünetet a szüleimnél. Annyira boldog volt mindenki, és akkor megtámadtak minket. 3 halálfaló. Ők is ünnepelni akartak, egy kis mugli vadászattal. Megtámadták a szüleimet, elkezdték kínozni őket ekkor jöttem én a képbe. Fent voltam a szobámban,  mikor meghallottam a hangokat. Tudtam hogy nagy veszélyben vannak és hogy egyedül én tudom „megmenteni” őket. Kivont pálcával rontottam be a nappaliba, és azonnal támadtam. De sajnos túlerőben voltak. A szüleimet a szemem láttára ölték meg, engem elkaptak és elhurcoltak. Egy számomra ismeretlen helyre kerültem, a Thessan kastélyba. Lecibáltak az alagsorba, ott kikötöztek és válogatott módszerekkel kínoztak. Hajnalban végre leengedtek a láncokról, egy merő vér voltam és már alig éltem. Felrángattak a földről és egy nyirkos cellába löktek. A maradék erőmet megfeszítve, odamásztam az ágyhoz és le rogytam rá. Kapkodva vettem a levegőt,  minden lélegzetvételnél úgy fájt a tüdőm mint ha kést forgatnának benne. Borzalmasan éreztem magam, úgy fájt minden porcikám hogy legszívesebben üvöltöttem volna, de hangom már nem maradt a sok sikoltozástól és üvöltéstől. De a lelkem mégjobban fájt. Meghaltak a szüleim, és én egyedül maradtam örökre, senki sem fog megmenti senki sem fog keresni soha. Csak abban reménykedtem hogy hamarosan végeznek velem is, de tévedtem. Még mindig élek, bár jobban szeretnék meghalni mert ez nem élet. Örökre a szüleim gyilkosait kell szolgálnom.

 Felöltöztem és kiléptem az ajtón. Elindultam a sötét folyosón. Habár a világban tombolt a nyár, itt szinte a tél uralkodott, olyan fagyos volt minden és mindenki. Fáradtan lépkedtem felfelé a lépcsőn, már tudtam hogy a mai napom sem lesz különb mint a többi. Minden nap egyformán telik a számomra. Reggel felkelek és elkészítem a reggelit, utána pedig sorban felkeltem a Thessanokat. Gyűlöltem őket hiszen ők is gyűlöltek engem. Undorodva néztek rám, megvetéssel beszéltek rólam, de legtöbbször csak sárvérűnek hívtak. Minden egyes nap felért a pokollal annyit bántottak, szinte már vártam a megváltó halált, de az nem volt kegyes hozzám.

Miközben ezen gondolkoztam, szinte észre sem vettem hogy már fel is értem az előtérbe. Felsétáltam a lépcsőn, és már szembe is találtam magam az első ajtóval. Ward szobája volt. Félve nyitottam be, túlságosan élt még bennem az emlék Ward kis magánakciói miatt. A szobában sötét volt mert a függönyök el voltak húzva. Csend honolt a szobában, félelmetesen nyomasztó csend. Rettegés futott végig rajtam miközben az ablakhoz sétáltam, nem is mertem az ágy felé nézni. Vettem egy nagy levegőt és széthúztam a függönyt. Pár másodperc múlva már meg is hallottam a dühös suttogást az ágy felől.

-Te mocskos sárvérű ribanc, azonnal gyere ide!- Felnéztem, és szinte oda vonszoltam magamat az ágyhoz, és térdre estem.

-Felséges Úr, kérlek irgalmazz nekem- nyöszörögtem.

-Ne te akard eldönteni hogy mit teszek veled ribanc, és most gyere közelebb! Annyira féltem hogy meg sem tudtam mozdulni, erre megragadott két erős kar, felráncigált a földről és pofon csapott.

-Mit gondolsz, kinek beszélek?- Kérdezte Ward, egyre dühösebben.

Semmi válasz, csak halk sírás. Ez egyre jobban felbőszítette a férfit. Meglendítette a pálcáját és én már is az ágyon találtam magamat, kikötözve. Ward elégedetten felkacagott, ahogy rám nézett. Végighúzta a kezét a testemen, én erre elkezdtem egyre jobban sírni. A férfi egy pálcaintéssel leszaggatta rólam a ruhát és szinte megbabonázva nézte a  testemet, szemeiben őrült fény táncolt. Majd egy hírtelen ötlettől sugalva a szekrényéhez sétált és elkezdett matatni benne. Rettegve vártam a folytatást, hiszen tudtam hogy Wardtól semmi jóra sem számíthatok, most sem tévedtem. A férfi egy ördögi mosollyal az arcán egy hatalmas kést mutatott fel. Felüvöltöttem és tépni kezdtem a köteleimet. Ward odaugrott hozzám és lekevert egy nagy pofont.

-Halgass ribanc!- üvöltötte és újra megütött.

-Nem kell félned, csak játszani fogunk kicsit- suttogta a fülembe és rám mászott. Én legszívesebben lerúgtam volna magamról, de moccanni sem tudtam csak vártam. A kezei megindultak a testemen, én erre undorodva félrelöktem. Ward nagyon ideges lett és végighúzta a bőrömön a kést. Borzalmas volt érezni ahogy a hideg penge a bőrömbe fúródik, majd végigszántja a testemet. Erőtlenül sikoltottam fel, de tudtam hogy ez csak mégjobban feltüzeli a férfit. Éreztem ahogy a vér kiserken és végigfolyik a testemen, és láttam Ward szemeiben azt az őrült fékeveszett vágyat, ami szinte halálra rémíti az embert. Egészen rám hajolt és belekóstolt a vérbe. Rajtam a rettegés futkosott mikor láttam hogy a férfi a véremet ízlelgeti, holott nem vámpír. Őrült! Ez volt az első gondolatom, Ward elmebeteg. Annyi vért veszítettem hogy kezdtem elveszteni az eszméletemet és már szinte fel sem fogtam hogy mi történik velem. Arra eszméltem fel hogy Ward a szemembe néz, és hírtelen megcsókol. Mikor megéreztem a vér fémes ízét a számban, majdnem elhánytam magamat, de a férfi továbbra sem engedett el. Tovább csókolt durván, kegyetlenül. Belemart az ajkaimba és véresre harapta, majd elengedett és felkelt az ágyból.

-Most pedig takarodj a szobámból ribanc! De ne félj holnapra is tartogatok meglepetést neked- mondta fagyosan és eltüntette a köteleket és vért rólam, majd a ruhámat is viszonylag rendbe szedte. Gyorsan felrángattam magamra a ruhákat és kirohantam a szobából.

Kelletlenül haladtam tovább, mert még a többieket is fel kellett keltenem. Beléptem az idősebb Thessan haló szobájába, és felkeltettem őket:

-Felséges Uram és Asszonyom!- Kezdtem csendesen -Ébredjenek!

-Hány óra?- Hallottam egy rosszalló hangot az ágy felöl. –9 múlt Uram. Mondtam határozottan.

-Jó! Készítsd elő a ruháinkat és utána távozz!- Mondta a fagyos hang és én nem tétlenkedtem.

 Pár perc múlva már Evedis kisasszony ajtaja előtt álltam. Vettem egy nagy levegőt és benyitottam, majd lassan az ablakhoz sétáltam és széthúztam a függönyt.

-Mary!- Hallottam Úrnőm dühös hangját -Miért keltesz már megint ilyen korán?

-Alásan kérem hogy bocsásson meg nekem Úrnőm, de azt tetszett mondani hogy ma korábban keltsem fel mert az ifjú Malfoy Úrfival fog találkozni- a hangom remegett a félelemtől, mert Evedis sem maradt le túlzottan a bátyja mögött a kegyetlenkedésben és a kínzásban.

-Igen, igazad van- mondta végül –Vedd elő a fekete gyémánt szegélyes taláromat és készítsd elő a fürdővizemet, utána távozhatsz- Adta ki a parancsot és én már rohantam is a dolgomra. Már  alig vártam hogy végre elhagyhassam a szobát, és visszavonulhassak a konyhába vagy az alaksorba. Szinte rohantam lefelé a lépcsőn.