Felüvöltöttem a kíntól. Voldemort óvatosan törölgette a sebemet egy vizes ruhával. Magamra néztem, és elfogott a félelem mikor tudatosult bennem hogy csak a bugyim van rajtam. Ijedten néztem Voldemortra, kiszolgáltatva éreztem magam.

- Nem kell félned, csak letisztogatom a sebet, mert fel kell nyitnom, különben nem tudom kiszedni a nyílhegyet – halkan beszélt, de a hangja nyugodt volt, én mégis féltem. Rémületem csak fokozódott, mikor megláttam hogy elővesz egy nagy kést.

- Próbálj meg ne nagyon hadakozni, mert akkor nehezebben tudom majd kiszedni a nyílhegyet. Fájni fog, de megpróbálok a lehető legkíméletesebben dolgozni – ránéztem és nagyon halkan elrebegtem egy – rendben-t , és vártam. A következő pillanatban felsikoltottam a fájdalomtól, mert a kés jéghideg pengéje behatolt a húsomba. Zokogtam, könyörögtem Voldemortnak hogy inkább öljön meg, de nem válaszolt csak folytatta amit elkezdett. A fájdalom egyre erősebb lett, véresre haraptam az ajkaimat és erősen szorítottam a lepedőt. Hirtelen abbahagyta és rám nézett. – Ezt meg kell innod, csillapítja valamelyest a fájdalmaidat . mondta és egy fiolát vett elő. Óvatosan beleöntötte a számba. Kissé keserű volt, de lenyeltem. Pár másodperc múlva éreztem ahogy a fájdalom gyengül és egy kellemes bódult állapotba kerülök. Már kezdtem volna elszenderedni, de ekkor olyan hatalmas fájdalom ért, mint még soha. Üvöltöttem és megfeszítettem a testemet. Ránéztem Voldemortra, a látványtól majdnem elájultam. A jobb keze csuklóig a sebben volt. Megpróbálta kiszedni a nyílhegyet, de a legkisebb mozdításra is olyan fájdalom hasított belém hogy rángatóztam. – Ez így nem fog menni – mondta Voldemort. – Belehalsz a fájdalomba, és még akkor sem tudom kiszedni azt a vacakot. Rám szegezte a pálcáját és halkan elsuttogta a stupor szót. Elsötétült minden. Álltam a sötétben, de nem voltam egyedül. A sötét árny egyre közelebb jött. Hatalmas gonosz vigyor terült szét az arcán. Suttogott, de én tisztán értettem fagyos szavait.

- Közeleg az idő, szépségem, már nem kell sokat várnom!

- Nem! nem fogom feladni – suttogtam, de hangom egyre magabiztosabb lett - Nem fogsz megkapni! TŰNJ EL! – az utolsó szavakat már kiabáltam, és felébredtem.

Körülnéztem, a szobában félhomály volt. Puha, meleg takaró volt rajtam és a sebem is be volt kötözve. Nyílt az ajtó, összerezzentem. Voldemort Nagyúr lépett be, nyomában egy manó. Odajött az ágyhoz és megszólalt:

- Végre magadhoz tértél. A nyílhegyet kiszedtem és a sebet kitisztítottam, de a méreg már nagyon szétterjedt a testedben. Van ellenszer, de csak rajtad áll hogy kibírod e a fájdalmat, vagy sem. Elég agresszív a méreg, ezért az ellenszer is az. Nagy fájdalmaid lesznek. Ha élni akarsz, ki kell tartanod. – elővette a bájitalt és beleöntötte a számba. Megittam. Égette a torkomat és ahogy haladt lefelé, egyre jobban égetett, mart. Voldemort elővett még egy fiolát. – Ez egy erősítő főzet, és a fájdalmakat is csillapítja valamelyest. – mondta és felém nyújtotta, szinte kikaptam a kezéből, mert a fájdalmaim már egyre erősödő stádiumban voltak. Megittam, pár perc múlva éreztem hogy kicsit jobb, de korántsem elég. Aludni akartam. – Most magadra hagylak, hogy pihenhess, de a manó itt marad veled és ha bármi gond van szól – mondta. Gyengéden végighúzta a kezét az arcomon és kiment.

Elmerültem az álmok birodalmába. Az árny már várt rám. Egyre közelebb jött és kegyetlenül vigyorgott. – Végre megint ketten maradtunk, szépségem! – mondta jéghideg hangján.

- Már mondtam hogy tűnj el, mert nekem semmi dolgom veled! – hangom fenyegetőbb hangot ütött meg, de ez nem zavarta az árnyat, megint közelebb jött és az alakja is tisztult. Elfogott a rettegés. Rettentően félelmetesen nézett ki. Hosszú köpeny fedte a testét, az arcát nem láttam, csak a vigyorba húzódó száját, de volt egy olyan érzésem hogy nem is akarom látni. Telt-múlt az idő. Én közben hol gyengébbnek, hol erősebbnek éreztem magam. Fel alá járkáltam hogy eltereljem a figyelmemet az árny vigyorgó képéről, de suttogását nem tudtam kizárni. Körülnéztem hogy nem e látok valami kiutat innen, de mindenhol csak a sötétséget láttam. – Hiába nézelődsz kedveském! Itt én vagyok az úr, én osztom le a szabályokat és te nem menekülhetsz – hangja egyre fenyegetőbb lett, de nem törődtem vele. Hátat fordítottam neki. Nagy hiba volt. Odaugrott és megrángatott. Kényszerítette hogy belenézzek a szemébe, az arcába. Ránéztem és elfogott az iszonyat. A feje helyén egy koponya volt, a szemei feketék voltak és a semmibe vesztek. A földre estem és csak bámultam rá. A végtagjaimat megbénította a félelem. Felröhögött, hangjától a hideg futkosott a hátamon. – Nagy hiba volt kislány, hogy hátat fordítottál a Halálnak! – hangja olyan volt mint a jég. – Most már nem menekülhetsz – suttogta és már nyúlt volna felém hogy magával ragadjon, de az életösztön erősebbnek bizonyult. Felugrottam és nekiestem a Halálnak. De üthettem akárhogy, ő csak nevetett tovább kárörvendően. Majd egy gyors mozdulattal elkapta a torkomat és felemelt a földről. Fulladoztam, de nem adtam fel. Addig kapálóztam míg sikerült megütnöm mellkas tájékon. Egy pillanatra megdöbbenhetett, mert gyengült a szorítása. Ki is használtam, kitéptem magam a szorításából és arrébb ugrottam. Ő csak nézett rám, már nem vigyorgott. Arca groteszk vicsorba torzult. Ekkor egy képtelen ötlet futott át az agyamon. Arra gondoltam hogyha ez egy álom, akkor én is tudom irányítani. Erősen koncentráltam valami használható eszközre. Eszembe jutott a kés, amivel Voldemort nyitotta fel a sebemet. Láttam ahogy a Halál elindul felém, hogy véget vessen a játéknak. Lehunytam a szemeimet, és erősen koncentráltam a késre, szinte láttam magam előtt. A Halál már közvetlenül előttem állt és már készült lesújtani a kaszával, de abban a pillanatban ott volt a kezemben a kés, és azonnal szúrtam. A Halál szinte meglepődve nézett rám, majd hátraesett. Nézett engem és várt. Már lendült volna a kezem, mikor váratlanul megszólalt.

- Ne tedd! – értetlenül néztem rá – és ugyan miért ne végezzek veled? Te szó nélkül végeztél volna velem! – mondtam ingerülten. – Ha megteszed, azzal hatalmas terhet veszel a nyakadra, egy átkot – hangja félelmetes volt, de őszinte. Nyelt egyet és folytatta. – Ha megölsz, át kell venned a helyemet, és azt nem hiszem hogy szeretnéd. – döbbenten eresztettem le a kést. – Én is így lettem azzá ami vagyok. Már legalább 5000 éve én végzem ezt a szomorú kötelességet – hirtelen nagyon szomorú lettem, szinte mardosta a szívemet a bánat. – Két lehetőséged van – mondta – az egyik hogy megölsz és ezáltal átveszed a helyemet, a másik pedig hogy meg hagyod az életemet és én elengedlek. A szemem felcsillant, végre egy kis halvány remény a túlélésre. – Rendben, akkor legyen a második lehetőség – mondtam. A Halál felállt a földről és rám nézett. Rendben, legyen. Megérintette a fejemet. Elsötétült a világ. Mikor magamhoz tértem a napfényben fürdő szobát láttam és az ágy mellett ott állt Voldemort Nagyúr. Kissé feszélyezve éreztem magam, de meg is nyugtatott a jelenléte. Lehúzta rólam a takarót, hogy megnézze a sebet. A kezem mellett ott volt a kés is, kissé véresen. Nem tudom hogy melyikünk döbbent meg jobban. Félénken ránéztem, de nem fűzött kommentárt a dolgokhoz. Levette a kötést és döbbenten rám nézett, nem értettem hogy miért néz rám ilyen furcsán, ezért én is megnéztem a sebet. Jobban mondva csak néztem volna, mert az eltűnt, mint ha sosem lett volna ott. A Halál szép munkát végzett, gondoltam. – Hát rendben, ha már ilyen szépen rendbe jöttél, akkor akár velem is reggelizhetsz – mondta és indulni készült. De mikor látta zavaromat, visszafordult. – Ott szemben van a fürdőszoba – mutatott rá egy ajtóra, - és a szekrényben találsz ruhát is. 10 perc múlva lent várlak – mondta és kiment. Én vihar sebesen kipattantam az ágyból és már rohantam is a fürdőbe, rendbeszedtem magam, majd egy szál törülközőben visszamentem a szobába. Kinyitottam a szekrényajtót és pár percig csak bámultam mozdulatlanul. Sosem voltam az a vásárolgatós fajta, de nőnek születtem. Mivel azonban sürgetett az idő, gyorsan magamra kaptam egy farmert, meg egy pólót, meg egy nyári papucsot. Belenéztem a falon lógó tükörbe és nagyjából elégedett voltam a látvánnyal. Odasétáltam az ajtóhoz, de ,már korántsem voltam olyan nyugodt. Kiléptem az ajtón. Megláttam a hatalmas lépcsőt. Arra vettem az irányzékot. Megálltam a tetején, vettem még egy nagy levegőt és elindultam lefelé.