Már több mint egy hete hogy a Denem kúriában voltam, a napok gyorsan teltek. Minden nap kimentünk sétálni.

 A szobámban voltam, kissé fáradtnak éreztem magam a séta után. Feküdtem az ágyban és gondolkodtam a velem történt eseményeken. Pár napja még a Thessan kastélyban szenvedtem, és most itt vagyok. De vajon mit akarhat tőlem a Nagyúr?.  Éreztem hogy elnyom az álom. Éreztem ahogy valaki megsimogatja az arcomat. Kinyitottam a szemem. Voldemort az ágy szélén ült és engem nézett. Kissé összerezzentem, pedig a kezei nagyon gyengédek voltak. – Nem kell félned, nem akarlak bántani – mondta halkan és tovább simogatta az arcomat. A félelmem kezdett elmúlni, vártam hogy mi lesz. Pár percig ültünk néma csöndben. Nekem határozottan jólesett a gyengéd bánásmód, de a bizalmam még nagyon ingatag volt. Valószínűleg Voldemort is rájött erre, mert mélyen a szemembe nézett, még mindig cirógatta az arcomat. Majd váratlanul közelebb hajolt és megcsókolt. Ledöbbentem, erre egyáltalán nem voltam felkészülve. Végig futott a hátamon a hideg, de közben közben élveztem is a csókot. Gyengéd volt, mégis szenvedélyes. Ajkai lassan elváltak az enyémektől. Ránéztem, bizonytalan voltam és féltem tőle, inkább hallgattam. – Nem akartalak letámadni, de éreztetnem kellett veled hogy tőlem nem kell tartanod – hangja megnyugtató volt. Kezdett bennem ujjá éledni a bizalom. Hogy eloszlassa félelmemet, felkelt és megállt az ágytól pár méterre. – Pár nap múlva rendezek egy bált és örülnék ha a kísérőm lennél. – a félelem összerántotta a gyomromat. A rengeteg halálfalóra gondoltam, akik biztos nem néznék jó szemmel hogy bepofátlankodtam a bálra. A halálfalókról eszembe jutottak a Thessanok. Biztos ők is ott lesznek, hiszen az egyik legrangosabb aranyvérű család. Igazából egyikükkel sem szerettem volna találkozni, főleg nem Warddal. Elég volt már a puszta gondolat is, és kirázott a hideg. Voldemort hangja térített magamhoz. – Ha nem szeretnéd, nem kell jönnöd. Nem foglak kényszeríteni – mondta csendesen.

-Elmegyek! – még engem is meglepett a saját kijelentésem. Döntöttem, és legyen bármilyen borzalmas is az a bál számomra, ki fogom bírni. Meg akartam köszönni hogy megmentette az életemet, és arcán megjelent őszinte mosoly nekem is erőt adott.

- A bál szombat éjjel lesz. Szent Iván éjjelén – mondta vidámabb hangon. Bólintottam egyet, hogy megértettem az elhangzottakat. Voldemort menni készült, odajött az ágyhoz, adott egy búcsú puszit a homlokomra és már ment is az ajtóhoz. Szinte azonnal elöntött a pír. Szerettem volna a fejemre húzni a takarót, hogy kevésbé legyen kényes a szitu. Helyette lassan felkeltem az ágyból és odasétáltam Voldemorthoz. Ránéztem és megöleltem. Éreztem ahogy karjai körém fonódnak, nagyon megnyugtató volt.

 Finoman kibontakoztam az ölelésből, majd elsuttogtam egy Köszönöm-öt, és visszamentem az ágyba.  Voldemortot kissé meglepte a viselkedésem, de látszott az arcán hogy örül neki.

- Hamarosan visszajövök – mondta és kilépett az ajtón. Végignyúltam az ágyon. A csókra és az ölelésre gondoltam. Olyan jó érzés volt mikor átölelt, ott, abban a pillanatban megszűnt minden félelmem. Még magamnak sem mertem bevallani hogy nagyon szerettem volna ismét az ölelő karok között lenni és csókolni a száját. Megborzongtam. Biztos megőrültem, mondtam magamnak. Inkább szundizok még egy kicsit, most minden túl zavaros. Lehunytam a szemem, megpróbáltam elaludni, de nem nagyon ment, mert folyton a történteken rágódtam. Végül még is csak elnyomott az álom. Persze az ébredés sem hozta meg a kívánt nyugalmat.

Főleg mikor észrevettem hogy Voldemort ott fekszik mellettem. Hosszasan néztem ahogy alszik. Szerettem volna megérinteni a bőrét, de nem mertem. Inkább visszafeküdtem, de egy kicsit közelebb húzódtam hozzá. Már épp elaludtam, mikor éreztem ahogy átkarolja a derekamat és odabújt mellém.

 Elmosolyodtam és lehunytam a szememet.