Belesütött a szemembe a nap, felébredtem. Voldemort mellettem aludt. Lassan tudatosult bennem hogy ma este lesz a bál. Szerettem volna inkább visszafeküdni és átaludni az egész napot és majd csak a bál után felkelni, de már megígértem hogy elmegyek. Kimásztam az ágyból és megindultam a fürdő felé, leakartam zuhanyozni. Kissé elnéztem a távolságot, meg a sebességet és egy nekimentem az ajtónak. Jól bevágtam a fejemet és szerettem volna szitkozódni, de ekkor szorosan átkarolt két kar. Elmosolyodtam és megfordultam. – Mi volt ez a koppanás? – kérdezte vigyorogva. – Csak kissé nehezen nyílt az ajtó. – Szerintem csak a kilincset kellett volna használnod – mondta. – Ne röhögj! – kezdtem ál durcisan. – Miért, mi lesz  ha nem? – kérdezte ártatlan arccal. – Azt nagyon megbánod! – Huhh, de félek! – mondta pimaszul. Gyorsan közelebb léptem hozzá és megcsókoltam. Magához szorított és vadul visszacsókolt. Jólesett a csókja és az ölelése, beleborzongtam. Elkezdett gyengéden simogatni, a keze váratlanul betévedt a hálóingem alá. Azonnal megdermedtem és kibontakoztam az öleléséből, majd kissé hátrébb léptem – Kérlek ne, még ne! – hangom elhalkult és a földet néztem. Átölelt, a vállára hajtottam a fejemet. – Nem félj, nem foglak bántani és nem is erőltetek semmit. Mégjobban hozzábújtam, és halkan pityeregtem. Halkan vigasztalt és letörölte a könnyeimet. – Szeretném ha újra mosolyognál – mondta és adott egy puszit. – Na megyek fürdök egyet – mondtam, egy sunyi mosollyal körítve – Rendben, lent leszek, majd ha végeztél gyere le enni! – Volt egy olyan érzésem hogy nem lesz nyugtom tőle, de nem is zavart. Bevonultam a fürdőbe és teleengedtem a kádat. Levetkőztem és lassan beleereszkedtem a habos, forró vízbe. Na igen, ezt bármikor el tudnám viselni. Lehunytam a szemem és élveztem ahogy a víz kellemesen simogatja a bőrömet. Már kezdtem elszundítani, mikor egy jéghideg kéz ért a vállamhoz. Úgy megijedtem hogy azonnal felugrottam. Ez csak azért volt kínos mert anyaszült meztelenül álltam előtte. Éreztem ahogy az arcomba szökik a vér, Voldemort meg csak vigyorgott. Pár másodperces lelki hadakozás után, úgy döntöttem hogy inkább kiszállok a kádból, mert a víz úgy sem elég mély hogy el tudjak süllyedni a szégyentől. Kiléptem a kőre és megpróbáltam egy méltóságteljes sétát tenni a törülközőig, de megcsúsztam és ha Voldemort nem kap el, akkor bizony csúnyán bevágom a fejemet. Megfogott, magához húzott és megcsókolt. Mikor elengedett végre, már koránt sem éreztem olyan kínosnak a helyzetet. Rám terített egy törülközőt hogy ne fázzak, és visszakísért a szobába. –Ülj le! Hozok neked valamit – mondta és ki ment a szobából. Leültem az ágyra és vártam.

 Pár perc múlva visszajött, a karjában egy dobozzal és nyomában Naginivel. A kígyó nyomban odacsúszott hozzám, hogy üdvözöljön. Megsimogattam és felvettem a földről az ágyra. Mikor először megláttam, halálra rémültem tőle, de rá kellett jönnöm hogy nem fog bántani és egész hamar összebarátkoztunk.

Letette elém a dobozt – Nyisd ki! – persze kérés nélkül is megtettem volna, de nem akartam udvariatlan lenni. Csak néztem, mikor egy gyönyörű ruhát vettem ki a dobozból. Egyszerűen gyönyörű volt. Ezüst színű volt, de olyan könnyű és selymes mint a víz. Csak ámuldoztam, még sosem láttam ilyen ruhát, persze biztosra vettem hogy varázslat állhat a dolog mögött.

- Tetszik? – kérdezte. Ránéztem és elmosolyodtam – Gyere ide és megsúgom – hangom suttogásig halkult. Voldemort lassan odasétált hozzám és leült mellém az ágyra. Átöleltem és megcsókoltam. Az ágyra döntöttem és rámásztam. Őrülten csókoltam a száját, harapdáltam a nyakát, simogattam ahol értem. Már kezdtek előtörni belőle az elégedett sóhajok, mikor hirtelen felpattantam az ágyból és elkezdtem öltözni. Felült és rám nézett. Olyan elkeseredett tekintettel nézett rám, mint a gyerekek ha elveszik tőlük a játékukat. De mikor látta hogy nem hatódom meg, visszadőlt az ágyra és sóhajtott egy fájdalmasat – Gyere enni – mondtam könyörgő hangon. Nagy nehezen feltápászkodott és lassan odasétált hozzám, a tekintete parázslott az elfolytott vágyaktól és az indulattól. Megfogott és erősen magához szorított, közben halkan suttogott a fülembe – Ki akarsz készíteni? Végighúztam a kezem a testén, és figyeltem az arcán a reakciót. Nagyon élvezte, és legszívesebben vitt volna az ágyba, de visszafogta magát – Csak annyira készítelek ki, amennyire jólesik - mondtam kaján hangon és megcsókoltam. Jó érzés volt a karjaiban lenni, biztonságban éreztem magam. – Na gyere, menjünk enni! – Kéz a kézben mentünk le. Egésznap együtt voltunk, jókat beszélgettünk. Azt vettem észre hogy nagyon megkedveltem a Sötét Nagyurat. Sőt.. éreztem hogy ez már több is annál. Gyorsan elment a nap és mire észbe kaptam már mehettem is készülődni. A szívembe beleköltözött egy rossz érzés. Nem tudtam megmondani hogy mi, de éreztem hogy ez a bál nem sok jót hoz számomra.

Lezuhanyoztam és elkezdtem öltözködni. A ruha tényleg gyönyörű volt, és nagyon jól állt rajtam. Majdnem földig ért. Felvettem a hozzá tartozó tűsarkút is. Igaz nem egy Bondage bakancs, de ne legyünk túl nagyigényűek. Mikor felöltöztem, leültem a tükör elé hogy megcsináljam a hajamat. Kifésültem és egy laza kontyba csavartam, majd megcsináltam a sminket is. Elkészültem és odamentem a nagy álló tükörhöz hogy megcsodáljam a művemet. Elégedett voltam a tükörképemmel, de tudtam jól hogy a díszes társaságnak sosem leszek elég jó. De ebben a pillanatban nem is érdekelt. Nyílt az ajtó és belépett Voldemort. Ő is elegánsan volt felöltözve. Mitagadás, nagyon vonzó volt és ahogy rám nézett, a hideg futkosott a hátamon. Közelebb léptem hozzá. – Na mit szólsz? Hogy nézek ki? – kérdeztem. – Te ki vagy? És hogy kerülsz ide? – kérdezte. Azt hittem menten leülök – Most ugye csak szórakozol? Mary vagyok. Nem ismersz meg? – kérdeztem kétségbeesve – Nem, te nem lehetsz Mary. Ő nem ennyire szép – erre elöntött a düh és amennyire csak tűsarkúban lehetett, odafutottam hozzá. – Mi az hogy nem ennyire szép? – kérdeztem a haragtól elcsukló hangon, de ekkor már mosolygott. – Ez nem volt vicces – kezdtem el duzzogni, erre felkapott a földröl és megpörgetett a levegőben. – Azt ugye tudod hogy te vagy a leggyönyörűbb lány a földön?! – majd elolvadtam a szavaitól, de nem gyengülhettem el ilyen könnyen. – Azért ne ess túlzásokba – mondtam elvörösödve. – Szeretném ha még ez is rajtad lenne – mondta és elővett egy gyönyörű nyakéket. – Te most le akarsz kenyerezni, ugye? – kérdeztem pimaszul, de közben le sem vettem a szemem az ajándékról. – Csak amennyire szükséges – mondta mosolyogva, és feladta a nyakéket. – Gyönyörű vagy, de mennünk kell, mert már megérkeztek a vendégek.- Ilyen hamar? – kérdeztem, a hangomból kihallatszott az idegesség. Átölelt. – Nincs mitől tartanod, végig veled leszek. Senki sem bánthat. – olyan megnyugtatóan mondta hogy kénytelen voltam hinni neki. Kiléptünk az ajtón. Belekaroltam Voldemortba és lesétáltunk a lépcsőn. Rettentő ideges voltam és egyre erősebb lett bennem az érzés hogy ennek nagyon nem lesz jó vége. – Nyugi! Ne legyél már ilyen ideges – próbált nyugtatgatni. – Kíváncsi lennék te hogyan viselkednél ha téged vinnének a kivégzőosztag elé, persze pálca nélkül – mondtam élesen. – Hát biztos nem remegnék így. Elnémultunk, ahogy az ajtóhoz értünk. Nyílt az ajtó és beléptünk a fényben úszó terembe. Néma csönd lett, mindenki minket nézett, főleg engem. Kezdett zavarni a hírtelen jött reflektorfény.

Nyeltem egy nagyot, és megpróbáltam leplezni az idegességemet. Odamentünk az asztalhoz és leültünk. Azt hittem mentem elájulok, mikor megláttam ki ül velem szemben. Már előre tudtam hogy a viszonylagos nyugalmamnak rögtön annyi lesz és belebámultam a gonoszul vigyorgó Ward arcába. Vigyorogj csak, mást most úgy sem tehetsz nyavalyás, gondoltam. Váratlanul Voldemort megfogta a kezemet, ránéztem – Minden rendben? – kérdezte és közben megsimogatta az arcomat – persze – mosolyogtam rá. A szemem sarkából láttam ahogy Ward arcáról leolvad a mosoly, hehe, úgy kell neki, gondoltam gonoszan.

Idáig minden rendben, gondoltam. Talán még túl is élem ezt az estét. Behozták az ételeket, csendben eszegettem és közben kezdtem nagyon unni a helyzetet, mert belekezdtek valami rémesen unalmas beszélgetésbe. Csak néztem magam elé, és koncentráltam hogy ne aludjak el és megpróbáltam nem odafigyelni Wardra, aki olyan kihívóan nézett rám, hogy az már sértő volt. Hogy akadna a torkodon az a falat! Gondoltam magamban, erre Ward elkezdett köhögni és fulladozni. Alig bírtam visszafojtani a kitörni készülő röhögést. Voldemort kérdőn nézett rám, én meg gyorsan ártatlan fejet vágtam. – Kisasszony! – szólított meg a mellettem ülő idősebb férfi. – Meg kérdezhetem hogy kit tisztelhetek Önben? – kérdezte udvariasan az öreg. – Mary Elisabeth Foley vagyok – mondtam kissé zavartan. – Én pedig Herbert Cherley vagyok – mondta mosolyogva és kezet csókolt. – Nem kell ennyire zavarban lennie. Egy ilyen gyönyörű fiatal hölgynek bátrabbnak kell lennie. A szülei biztosan büszkék  magára. – Igen, azok voltak – mondtam szomorúan. – Mit ért azon hogy voltak? – kérdezte. – A szüleim fél évvel ezelőtt meghaltak – mondtam, és jelentőség teljesen ránéztem Wardra, de az öreg nem vette észre. – Oh, nagyon sajnálom – mondta csendesen Mr Cherley és több szó nem is esett köztünk. Az asztal több pontján is csendes beszélgetésbe fulladt az iménti hangos szóváltás. – Mary! – szólítottak meg, gyorsan felkaptam a fejemet és rá kellett döbbennem hogy Ward szólt hozzám. – Igen? – kérdeztem kissé idegesen, mert éreztem hogy nem egy barátságos beszélgetés lesz. – Még nem is mondtam hogy mennyire jól áll neked ez a ruha – kezdte gyanúsan kedves hangnemben, - de a cseléd szerelés mégis csak közelebb áll hozzád. – mindenki elhallgatott és figyelte a kibontakozó jelenetet. – Hozzád pedig a diliház áll közel, Thessan! – jól kihangsúlyoztam a Thessan szót. Mindenki minket nézett. Szinte várták hogy mikor ugrunk egymásnak, érezni lehetett a feszültséget a levegőben. Végül is Voldemort felállt, közben fogta a kezemet így én is kénytelen voltam követni, nem mintha ez baj lett volna. A terem közepe felé sétáltunk, és ahogy visszanéztem, látnom kellett hogy még jó páran így tesznek, párokba rendeződnek. Voldemort átkarolt és belenézett a szemembe, de ez a nézés más volt, most nem kutatott a fejemben csak a tekintetemet akarta rabul ejteni. Persze hogy sikerült neki. Nagyon vonzott a tekintete. Váratlanul megcsókolt. Beleborzongtam az érzésbe ahogy a nyelvünk találkozott. Észre sem vettem hogy félhomály borult a teremre és felcsendült egy kellemes, lassúzáshoz való zene. Elkezdtünk táncolni, körülöttünk mindenhol párok. A vállára hajtottam a fejemet. Minden olyan gyönyörű volt. Jó pár számot végigtáncoltunk. Mikor vége lett a táncnak, odamentünk az asztalhoz  inni, mert engem már a kiszáradás fenyegetett. Már épp mentünk volna vissza a táncparkettre, mikor váratlanul megjelent Ward. – Felkérhetlek egy táncra, Mary? – a rémület és az undor kereszteződött bennem, de tudtam hogy el kell fogadnom. Ezt diktálta az illem, és mivel Voldemort sem ellenkezett így muszáj volt belemennem. – Igen – suttogtam alig hallhatóan.  Ward megfogta a kezemet és szinte húzott maga után, be a tömegbe. Megszólalt a zene, és ahogy meghallottam, már tudtam hogy nem egy átlagos keringőre váltottam jegyet. A zene gyors és pattogós volt, megfűszerezve egy kis erotikával. Sajnos megkövetelte a testi kontaktust is, de ez még nem volt elég Wardnak. Magához rántott és tánc közben elkezdett simogatni, taperolni. Testünk szorosan összesimult, Ward nagyon élvezte hogy a kezei szabadon barangolhatnak a testemen. Undorodtam tőle és magamban fohászkodtam hogy legyen már vége. A zene egyre gyorsabb lett, ahogy a táncunk is. Hírtelen hátra döntött és rám hajolt, majd ahogy fokozatosan húzott vissza, csókjaival úgy haladt végig a testemen. Mikor ismét szemtől szemben szembe álltunk egymással, megcsókolt. Ekkor véget ért a zene én pedig dühösen kitéptem magam a kezei közül és elviharzottam az ajtó felé. Ward jött utánam, de a félhomályban, senkinek sem tűnt fel semmi. Nem tudtam merre menjek, mert a sötétben nem láttam semmit ezért elindultam a lépcső melletti folyosón. Hallottam hogy Ward még mindig jön utánam és ezt egyáltalán nem tartottam jó dolognak.

- Hova rohansz ennyire Mary? – kérdezte rosszat sejtető hangján. – Hagyjál békén Ward! Hogy merészeltél megcsókolni? – üvöltöttem vele. Megállt előttem, és belenéztem a szemébe ami vágytól égett. Elfogott a félelem és elkezdtem hátrálni a sötétben. Sokáig nem jutottam mert éreztem hogy falnak ütközöm. Ward egyre közelebb jött, már láttam azt a jól ismert vigyort az arcán. – Ne félj Mary, nem akarlak bántani – suttogta és elém lépett. Elkezdett simogatni, közben a fülembe suttogott. – Ne reszkess ennyire szépségem, hidd el, mindkettőnknek jó lesz. - Elkezdtem sírni, erre magához szorított. – Kérlek Mary, ne sírj! Már rettentően hiányzott a tested, majd belepusztultam mikor otthagytál engem. Értsd meg, kívánlak minden percben, érezni akarlak most is! – mondta és benyúlt a ruhám alá. Legszívesebben felüvöltöttem volna, de ajka rátapadt az enyémre, így csak halk nyöszörgést tudtam kiadni. Lépteket hallottunk közeledni, Ward egy pillanatra abbahagyta a csókolózást, de a tenyerét rászorította a számra hogy ne tudjak kiabálni.

A sötétből előbukkant Evedis, látszott rajta hogy dühös. Mikor meglátta hogy a könnyes szemmel a falhoz lapultam és Ward keze a ruhám alatt van, még dühösebb lett és elkezdett veszekedni Warddal. – Mi a francot csinálsz Ward? Meg vagy őrülve? Azt akarod hogy megöljön minket a Nagyúr? – sziszegte. – Nyugodj már meg Evedis! Nem lesz semmi baj, csak egy kicsit elszórakozunk Mary-vel. – mondta nyugodt hangon és közben simogatott tovább. – Ward te beteg vagy! Most azonnal hagyd ezt abba, vagy különben szólok Apának. – Ward egy pillanat alatt odaugrott és elkapta  a húga ruháját és megrángatta. – Ha bárkinek szólni merészelsz a dologról, akkor elfelejtem hogy a húgom vagy és nagyon megbánod. – fenyegetőzött. – Engem ne fenyegess Ward! És nem fogom hagyni hogy tönkre tedd a családunkat egy sárvérű miatt. – Ward keze gyorsan meglódult és egy hatalmasat csattant Evedis arcán. – Hallgass! Most pedig tűnj el, mert így is zavarsz! Mire háromig számolok már csak hűlt helyed legyen, különben rossz vége lesz. 1  – Evedis csak állt és nézett, - 2 – Ward elővette a pálcáját és a húgára szegezte, én nem is értettem hogy miért nem mozdul már Evedis. – 3 – mondta ki Ward és lendítette a pálcáját hogy kimondja a varázsigét, mikor eléugrottam. – Kérlek Ward, ne tedd! – könyörögtem halkan a sírással küszködve. Magam sem értettem hogy miért védtem meg Evedist, de a gondolat hogy Ward még a saját húgát is bántaná, elborzasztott. Kissé hátrébb léptem, és csak sírtam halkan. – Mary, gyere ide! – hangzott az utasítás, de meg sem mertem mozdulni, csak néztem Wardra. – Gyere ide, csókolj meg és akkor talán elfelejtem a húgomnak hogy megzavart minket. – Megremegtem a félelemtől és lassan elindultam felé. Mikor egész közel értem, magához rántott. – Csókolj meg – suttogta a fülembe, a sírástól remegő szájjal egy apró puszit adtam a szájára. Mégjobban magához szorított így érezhettem a nadrágjában lévő gerjedelmét. Elkezdett húzni a falhoz, de még visszaszólt Evedisnek. – Most menj el, de otthon még elbeszélgetünk a ma esti kis kirohanásodról. – Evedis sarkon fordult és elment, magunkra marattunk a sötétben. Ward nekiszorított a falnak és feljebb húzta a ruhámat. Egyik kezével a bugyimon keresztül simogatott, a másikkal lehúzta a nadrágját és nekem nyomta ágaskodó férfiasságát. Felzokogtam, egyszerűen rettegtem a gondolattól hogy ismét megtörténik. Lehúzta a bugyimat és letérdelt elém, váratlanul megéreztem a nyelvét és belőlem újra feltört a minden eddiginél erősebb zokogás. Wardot ez nem zavarta, kitartóan ismerkedett tovább. Pár perc múlva felállt, széjjelebb húzta a lábaimat, kezeivel átfogta a fenekemet és felemelt. Meg kellett kapaszkodnom a vállába hogy ne essek előre. – Most pedig magamévá teszlek Mary – suttogta, - próbálj megnyugodni, mert különben fájni fog. – mondta halkan és belém hatolt. Felüvöltöttem a fájdalomtól, de abban a pillanatban Ward már csókolt is. A számról áttért a nyakamra, csókolgatta, harapdálta, közben elégedett sóhajtozott. Alig hallottam Ward suttogását, csak néztem a semmibe, már a fájdalmat is csak tompán érzékeltem. Halkan sírva viseltem el Ward lökéseit. – Ahh, Mary, annyira jó vagy! Vissza foglak szerezni a Nagyúrtól. Te csakis az enyém lehetsz – mondta nyögésektől elhaló hangon. Egyre gyorsabban mozgott bennem és hogy elfojtsa a nyögéseit, nekiesett  az ajkaimnak és hevesen csókolta. Megremegett, lökött még párat, közben egyre vadabbul csókolt, majd fáradtan felsóhajtott. Éreztem a forróság eláraszt belül. Ward finoman kicsusszant belőlem és hátrébb lépett, azonnal összecsuklottam. Feküdtem a földön és éreztem ahogy spermájának egy része végigfolyik a lábamon. Sírtam, szerettem volna meghalni. Arra sem volt erőm hogy felkelljek a földről, csak néztem Wardot. Lehajolt és feladta a bugyimat, majd felvett a karjaiba és visszaindultunk, ahonnan jöttünk. Megláttuk az ajtót, és a kihallatszó zene-től, arra következtettem hogy a bál még mindig tart. Ward viszont a lépcső felé fordult, és felvitt az emeletre. – Melyik a te szobád? – kérdezte. Rámutattam a lépcsőhöz legközelebb eső ajtóhoz. Bevitt és lefektetett az ágyra. Megsimogatta a hajamat, ami már régen kibomlott, majd adott egy csókot a számra és menni készült. – Hamarosan találkozunk szépségem – mondta és elhagyta a szobát. Én csak feküdtem az ágyon és néztem magam elé. Igazából csak most tudatosult bennem hogy ismét Ward győzött. Bementem a fürdőbe hogy lemossam magamról a szégyen nyomait, de ahogy multkor, most sem éreztem magam jobban a zuhanyozás után. Rettentően szégyelltem magam, azt kívántam hogy bárcsak meghalnék.

Visszamentem a szobába, felvettem egy pizsamát, bebújtam az ágyba és magamra húztam a takarót. Elkezdtem sírni, de olyan keservesen, mint még soha. Kisvártatva nyílt az ajtó. – Mary! – hallottam az aggódó hangot. A szívem összeszorult, de nem akartam most senkit sem magam körül. – Kérlek most hagyj magamra! – mondtam csendesen. – Mi a baj Kicsim? – hallottam közvetlen közelről a hangját és összerezzentem ahogy takarón keresztül végighúzta a kezét a hátamon – nincs semmi baj, csak egy kis egyedüllétre vágyom – hazudtam és vártam hogy kimenjen. Hallottam ahogy felsóhajt és kimegy. Ismét előtört belőlem az elfolytott sírás. Rettentő szerencsétlennek éreztem magamat. Gyűlöltem Wardot, amiért megint megalázott, de féltem elmondani Voldemortnak a dolgokat, nem tudom mitől féltem, csak féltem. Így aludtam el.